2013.04.24. Szerda
Reggeli terv
Régóta hangoztatott mondás, hogy reggel érdemes összeírni a
tennivalókat, majd lépésről-lépésre végre lehet hajtani azokat. Karesz ma
reggel úgy ment dolgozni, hogy csak úgy Zsongott a feje a sok bevillanó
gondolattól, miket is kellene megtennie a mai napon. Egy üres papírra hirtelen
14 tételt sikerült összeírni, melyeknek a megvalósításának nekikezdett. Különös
módon fél nap alatt elkészült mindennel, amire pedig azt gondolta, több napos
feladat lesz. Érdemes tervezni…
Tartozás nélkül
Lehet, hogy egyesek képesek úgy élni, ráadásul lelkiismeret
furdalás nélkül, hogy kifizetetlen tartozásaik vannak. Karesz nem ilyen, és
annak érdekében, hogy nyugodtan tudjon aludni, még azt is felkereste, akinek
nem tudta mennyivel tartozott és mikor is kellene fizetni. De nem csak ezt,
hanem minden fennálló tartozását rendezte a mai napon, amely kifejezetten kellemes
érzést jelentett, főleg, hogy volt miből kifizetni!
Célszerűen
Karesz apukájának ma van a névnapja, így célszerűen ma
került sor annak megünneplésére. Olyan ajándékkal lepte meg a szőlész-borász
hobbiját komolyan vevő apját, aminek biztosan jó hasznát veszi: borfejtéshez
szükséges eszközökkel. Még egyszer nem kell „szentségelni” hogy nem folyik a
bor…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése