Mivel tegnap nehezen indult a futás, ma úgy döntöttem,
egyedül futok, annyit és abban a tempóban, ahogy nekem tetszik. Egy órával
előbb is indultam, hogy amikor visszaérek, Tündivel még futhassak egy lazát.
Gábor sugallatára levágtam az utat, mely így meredekebb és rosszabb is volt, de
a félsziget csúcsát megcélozva talán messzebb jutok. Ez így is lett, és egy
meredek sziklafalhoz értem, mely a tengerbe szakadva mesés látványt nyújtott,
ráadásul a Mellieha öbölben látott halketreceket is közelről láttam.
Visszafelé újra fürjvadászokkal találkoztam, a kőfallal kerített kertek végében pedig az esővíz gyűjtő ciszternában ékszerteknőst is láttam. A szállodába érkezve Tündi már elkészült a futáshoz, így őt is elkísértem a kikötő végéhez a kilátóhoz, ahol Gozo sziget meredek partfalain visszaverődő napfényt és a hatalmas hullámokat csodáltuk meg. A kilátóban való fotózkodás után én visszatértem a szobámba, hogy a reggelihez időben odaérjek, nem úgy, mint tegnap.
Délelőtt kisütött a nap, így ideális napozós-strandolós idő lett, meg is fogott a nap, de nem csak engem. Közben megcsináltam a házi feladatomat, mely az üzletem jövőjéről szól, és Imrével is dolgoztunk kicsit az év végéig teljesítendő feladatokon. A csapat kalandvágyóbb részével a hotel mögötti sziklafal tetején a félsziget csúcsán lévő toronyhoz indultunk, hogy megtekintsük onnan a kilátást. Zolcsi papucsban indult, ami nem bizonyult alkalmasnak, így félút előtt leült a tájban gyönyörködni, mi pedig tovább kaptattunk a köves lejtőkön.
Timi kizárólag a szikla szélét találta érdekesnek, minek következtében Gabi többszörös szívrohamot volt kénytelen lábon kihordani. A sziklakertbe illő növények, a liliom, törpe nárcisz, szélfútta törpecserjék bonsai-fácskái, apró kikericsek olyan hatást keltettek, mint amikor tavasszal ébred a természet, pedig ott a nyári aszály utáni téli esők váltották ki ezt a hatást. Kis kocka kunyhókat láttunk, benne leshelyekkel, gondolom innen vadásznak a madarakra.
A radartoronyhoz érve a nap éppen nyugovóra tért és a változó színű fényekben csodálhattuk meg Gozo-tól a nyílt tengeren keresztül a környező öblöket és Mellieha városának fehér falait – narancs színben pompázva. A hatalmas szirteket embernyi széles hasadékok szabdalták, de talán kibírja addig a végleges tengerbe veszést, míg hazaérünk. Nemcsak hasadékokat, de barlangot is találtunk, ami karsztos vidéken nem is meglepő. Sötétedésre értünk haza, szerencsére Zoli is visszaért, vacsora előtt még pihenésre is jutott idő. Ez egy igazán szép, de nagyon jó kikapcsolódást nyújtó napunk volt, az étvágyunkkal nem is volt gond.
Visszafelé újra fürjvadászokkal találkoztam, a kőfallal kerített kertek végében pedig az esővíz gyűjtő ciszternában ékszerteknőst is láttam. A szállodába érkezve Tündi már elkészült a futáshoz, így őt is elkísértem a kikötő végéhez a kilátóhoz, ahol Gozo sziget meredek partfalain visszaverődő napfényt és a hatalmas hullámokat csodáltuk meg. A kilátóban való fotózkodás után én visszatértem a szobámba, hogy a reggelihez időben odaérjek, nem úgy, mint tegnap.
Délelőtt kisütött a nap, így ideális napozós-strandolós idő lett, meg is fogott a nap, de nem csak engem. Közben megcsináltam a házi feladatomat, mely az üzletem jövőjéről szól, és Imrével is dolgoztunk kicsit az év végéig teljesítendő feladatokon. A csapat kalandvágyóbb részével a hotel mögötti sziklafal tetején a félsziget csúcsán lévő toronyhoz indultunk, hogy megtekintsük onnan a kilátást. Zolcsi papucsban indult, ami nem bizonyult alkalmasnak, így félút előtt leült a tájban gyönyörködni, mi pedig tovább kaptattunk a köves lejtőkön.
Timi kizárólag a szikla szélét találta érdekesnek, minek következtében Gabi többszörös szívrohamot volt kénytelen lábon kihordani. A sziklakertbe illő növények, a liliom, törpe nárcisz, szélfútta törpecserjék bonsai-fácskái, apró kikericsek olyan hatást keltettek, mint amikor tavasszal ébred a természet, pedig ott a nyári aszály utáni téli esők váltották ki ezt a hatást. Kis kocka kunyhókat láttunk, benne leshelyekkel, gondolom innen vadásznak a madarakra.
A radartoronyhoz érve a nap éppen nyugovóra tért és a változó színű fényekben csodálhattuk meg Gozo-tól a nyílt tengeren keresztül a környező öblöket és Mellieha városának fehér falait – narancs színben pompázva. A hatalmas szirteket embernyi széles hasadékok szabdalták, de talán kibírja addig a végleges tengerbe veszést, míg hazaérünk. Nemcsak hasadékokat, de barlangot is találtunk, ami karsztos vidéken nem is meglepő. Sötétedésre értünk haza, szerencsére Zoli is visszaért, vacsora előtt még pihenésre is jutott idő. Ez egy igazán szép, de nagyon jó kikapcsolódást nyújtó napunk volt, az étvágyunkkal nem is volt gond.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése