2013.06.10. Hétfő
Önállóan
A vezető nem csak egy titulus, amit munkatársként elérhet
egy ember, hanem egyben kötelezettség is, aki maga maga tervezi és szervezi a
saját és munkatársai munkáját. Ehhez azonban a heti rendezvényeket is magának
kell szerveznie, hogy a munkatársai azt másolhassák, amit mutat nekik és ne
azt, amit másoktól látnak. Ezért Karesz mentora is arra biztatta az újdonsült
vezetőt, hogy éljen a lehetőséggel és vegye kezébe a hálózatának irányítását.
Ez lehetőség és kihívás is egyben, de segítség lesz, az biztos!
Duplikáció
Karesz új munkatársai eddig azt tették, ami a nagy könyvben
le van írva, és amit Karesz javasolt nekik. Így nem kellett semmit sem
kitalálniuk, így magabiztosan építhetik a saját üzletüket. Erről szól a
hálózati munka legfontosabb tényezője, a másolódás, azaz a duplikáció.
Bicikli
Már hetek óta szervezés alatt volt, hogy Karesz párja
kaphasson egy olyan biciklit, amivel az Ironman váltóban részt tudna venni. Az
első kerékpár nem volt hozzáférhető, a második viszont összejött, de sajnos
azért nem kellett a gazdájának, mert kerékpárbalesetet szenvedett és sokáig
lábadozik. A bicikli régi, de jó állapotú, remélhetőleg megfelel verseny, de
legalább edzés célra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése