2013.06.18.
Kedd
Tisztázó beszélgetés
Kimondani azt, hogy valami nem megy, meglehetősen nehéz
dolog, viszont elengedhetetlenül szükséges annak érdekében, hogy tovább
lehessen lépni. Karesz egyik munkatársjelöltje ma végre kimondta azt, ami már
régen sejthető volt: most nem tud az üzlettel foglalkozni. Innen már lehet
tovább lépni, és azzal foglalkozni, aki alig várja, hogy dolgozhasson és ehhez
igényli is a segítséget.
Cseresznyeszezon
Karesz édesanyja híres arról, hogy a tartósított zöldségek-
gyümölcsök, azaz savanyúságok és kompótok tömege kerül ki a keze alól, nagyon
jó minőségben. Ezzel ellátja az egész családot télire való vitaminbombával.
Most a cseresznye szezonja van, így Karesz és a párja a szedésben segédkeztek,
persze közben kóstolgatták is rendesen az édes gyümölcsöt. Fütyülni nem volt
kötelező!
Jó kezdés
A jó kezdés megadja a motivációt a folytatáshoz. Ha már az
első hetekben sikerélményt él meg egy kezdő, akkor a lelkesedése és kitartása
meglesz a további, nagyobb sikerekhez is. Ha azonban ez elmarad, akkor csökken
az esély arra, hogy a kezdő ne ragadjon meg azon a szinten, ahol éppen van,
Ezért mindent meg kell tenni az eső hetek sikeres érdekében. Karesz új
munkatársa ma két tárgyalás is lebonyolított, melyek csak részben értek el sikert,
de egy eredmény biztosan van: átesett a tűzkeresztségen. A segítő, motiváló
kiértékelés pedig hozzájárul az egyre sikeresebb és sikeresebb tárgyalásokhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése