2013.06.24. Hétfő
Rugalmas hozzáállás
Vannak dolgok, amiket szabályosan intézve csak problémába
ütközünk. Ilyen esetben egy olyan ember jelenthet megoldást, aki a megoldást
keresi és nem a problémát generálja. Karesz ma egy ilyen ügyintézővel
találkozott és sikerült is megoldást találni.
Mégsem
A józan ész és az ésszerűség gyakran jobb tanácsadó, mint
egy jól hangzó ígéret vagy lehetőség. A lehetőséggel azonban élni is kellene,
de nem mindegy, hogy milyen áron. Ha az ár túl magas, érdemes megnézni, hogy az
elérhető előnnyel szinkronban van-e. Ha nincs, akkor nem érdemes megfeszülni,
jó kapcsolatokat kihasználni, kellenek azok még más esetben is. Karesz
tanácsára egy pályázat nem került benyújtásra, hiszen eleve esélytelen lett
volna az eredményes részvétel.
A kevesebb több
Egy tárgyalás sikere már az első percekben eldől, ezért ha
sikerült kimondatni, hogy szükség van ránk és a megoldásunkra, akkor az ezt
követő tények és adatok közlése felesleges, ezzel csak kibeszéljük a másik
felet az üzletből. Tudni kell megállni és elhallgatni. Ez kezdetben kicsit
nehéz, mert egy kezdő olyan szívesen elmondana minden részletet, amit ismer. De
ilyenkor be kell húzni a kéziféket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése