2013.07.13. Szombat
Nyári reggel
Nincs is annál szebb a nyárban, ha az ember korán felkel,
fut egyet majd úszik a tóban. Ez felér egy teljes nyaralási élménnyel. Karesz
és párja ugyan nem nyaral, de ma reggel korán kötbefutották a Deseda tavat,
majd oda-vissza át is úszták. Ezzel megvolt a reggeli frissítés, a napi edzés
és a nyaralás élmény is egyben. Sok ilyen kell még…
Kísérlet
Sokak számára a nyár elengedhetetlen kelléke a saját
készítésű kovászos uborka. Karesz kapott is kaprot, üveget, már csak a
belevalót kellett beszerezni, amit édesanyjától kapott. Mivel még soha nem
csinált ilyent, kicsit tartott tőle és pontos receptet keresett az Interneten. Össze
is állította és megelg helyre tette az üveget. Meglátjuk, hogyan sikerül…
Tanulópénz
Egy autószerelő műhely falán ez volt olvasható: „Mi gyorsan,
jól és olcsón dolgozunk. Ebből Ön kettőt választhat…” Karesz ugyanebbe futott
bele a bicikli javítással. Egy ismerős csinálta, tehát gyors már nem lehetett,
hiszen egy barát az ráér, gondolta. Annyira jó sem lett, mert sok apró hiba
jött elő. Az olcsóság pedig relatív, annál olcsóbb volt, mint a szakszervíz. Mindenesetre
jó tanulópénz volt arra, hogyha az ember a három szolgáltatást egyszerre
akarja, ne baráthoz forduljon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése