2013.06.29. Szombat
Úszópróba
Nem lehet mindenről ránézésre megállapítani, hogy úszik-e a
vízen. Száz éve még azt hitték, hogy egy fémből készült hajótest képtelen lenne
fennmaradni a víz tetején, ezért kizárólag fából készültek a hajók, abból a
fából, amely maga is lebeg a víz tetején. Ma szinte minden hajó acélból épül.
És hogy lehet megmondani, hogy egy ember tud-e úszni? Ki kell próbálni! Ezt
tette Karesz is a párjával és letesztelték, hogyan sikerül teljesíteni a
holnapi úszó versenyszám távját a Deseda tóban. Bár erősen fújt a szél és az
úszószemüveg sem volt tökéletes, ennek ellenére ragyogóan sikerült. És holnap
is sikerülni fog! Mert az acél s úszik!
Hiányozni fogunk
Karesz már két alkalommal is elutazott egy csapattal egy-egy
három hetes, buszos-sátras kirándulásra, először Spanyolországba majd a skandináv
országokba. Mindkét alkalommal nagyon megkedveltette magát az útitársakkal,
ezért tavaly, amikor nem utazott el velük Korzikára, nagyon hiányolták. Ez az
idén is így lesz a Portugál úton, azon oknál fogva, mivel Karesz szintén megy a
Luzitánok földjére, méghozzá céges költségen, azaz azért fizetnek neki, hogy
utazzon. Ennek nem lehet ellenállni! És hogyan hiányozhatna az ember, ha ott
van? Ahhoz máshol kell lenni…
Technikai megbeszélés
A holnapi rendezvény szervezése kapcsán ma este technikai
értekezlet volt, melyre Kareszt is meghívták, mint a futópálya biztosítás
koordinátorát. Eljött Karesz párja is, hogy lássa, minden rendben lesz-e. A megbeszélésen
a helyi evezős egyesület volt a házigazda, akik egy fantasztikus szavas
pörkölttel vendégelték meg a szervezőket. Köszönet a meghívásért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése