Útinapló: MÁLTA 2012.

Kedves Olvasóim, barátaim, sporttársaim!

Drága Kislányom!

A következőkben a máltai kirándulás élménybeszámolóját olvashatjátok, melyre 2012.október 26. és november 2. között kerül sor. A nyárra tervezett utazásom (Korzika) a munka miatt elmaradt, de ez a munka meghozta gyümölcsét, így mehettem el munkatársaimmal, az EBC Zrt. sikeres vezetőivel Máltára, egy jól megérdemelt pihenésre.

Ha a fényképes összefoglalóra vagy kíváncsi, nagy méretű diavetítésben azt itt is megtekintheted:

MEGNÉZEM

A blog olvasását innen érdemes elkezdeni:  ELKEZDEM 

Málta 2012.11.02. - 8. nap – LUQA, repülőtér

A korai kelés már a hazaindulásnak szólt, a képek lementése Zoli laptopjáról, a két táskába bepakolás gyorsan ment, majd a búcsúreggeli után a reptérre induló buszra szálltunk. A busz ismerős tájakon haladt, a Szent Pál öböl és sziget, Bugibba, Mdina, Valetta elővárosai után Luqa-ba értünk a nagyon takaros reptérre. Volt időnk bőven a csomagfeladásra, becsekkolásra, shoppingolásra jutott több mint 2 óra. Még egy pár ajándék a shopban és a napló lezárása következet, de annyi minden történt az utolsó nap, hogy nem sikerült a földön befejezni.

Gépre szállás, felszállás szép, napos időben, majd Málta és Gozo  felett repülve egy utolsó pillantás erre a két gyönyörű szigetre és a szállodánkra. Míg a naplóm befejezem elhagytuk Szicíliát, az olasz csizmát és a horvát szigeteket is. A gépen átadtam a listát Gabinak, hogy hová szeretnék legközelebb utazni és nálam az első helyre Ausztrália és Új-Zéland került. Egy kicsit dolgozni kell érte, de ez a nyaralás annyi impulzust adott nekem, hogy nem kétséges, aki egy maratont le tud futni, az erre is képes.

A repülőn egy útitársam szintén Ausztráliába készül, talán akkor is együtt utazunk, mert ugye véletlenek azok nincsenek!

VISSZA A FŐOLDALRA

Málta 2012.11.01. - 7. nap éjjel – POPEYE VILLAGE

A csapat kalandvágyó fele úgy döntött, hogy az utolsó vacsora után ellátogattunk a Popeye faluba, ahová a Halloween partihoz halálfejes pólóban és szemkötővel készültem. Egy átszállással oda is jutottunk, ahol a holdvilágos éjszakába kiszűrődő vészterhes hangok nem sok jót ígértek. Popeye faluja egy 1982-ben forgatott film díszlete, de annyira bájos és kedvelt turista-célpont, hogy folyamatosan üzemel 30 éve.

Halloween alkalmából vigyorgó töklámpásokkal és meglepetésekkel készültek, mint a hirtelen feltűnő akasztott ember, a halott menyasszony, és a vámpírnő háza, akinek a férjét nem vártuk meg, pedig nagyon invitált. A bokorból előugró csontváz nekem kimaradt, de a bábszerűen mozdulatlan női alak megérintése megborzongatott: a keze meleg volt, tehát élt! Az élőhalottnak beöltözött segítők egy pókhálós házba tereltek, ahol a sarkokból rémisztő alakok ugrottak elő, volt is sikítozás.

Krista Gabiban Chuck Norrist ismerték fel és megkérték, hogy a rémes alakokkal semmiképpen se harcoljon. A meggyilkolt ember szobájában a vér, az élő kukacok és egerek épp eleget nyújtottak, így nem bántuk, hogy a kulcskeresős játékban nem tudtunk részt venni. A másik házban egy mesélő segítségével a kapott kártyák alakjait kellett egy történetbe beleszőni. Hiányos angoltudásom révén én kimaradtam, így büntetésem 5 fekvőtámasz volt.

Azután jött Dr. Mengele műtője, ahol egy legyilkolt ember szerveit kellett beazonosítani tapintás alapján. A megfejtés paradicsom, szőlő, datolya volt, de volt, akinek véres marhaszív jutott. A nyertesek jutalma egy pohár vér volt a kocsmában, ami inkább Sangriára hasonlított. Hazafelé a többi vendég, és Bence is riogatott, de megállapítottuk, hogy ezt az élményt kár lett volna kihagyni.

A Mellieha-ba menő kisbusz hamar megjött, de a nagy buszra nem volt kedvem 20 percet várni, így fogadtam 5 euróba, hogy futva előbb a szállodába érek. El is indultam, de alig értem a dombtetőre, egy menetrenden kívüli buszon a többiek integettek. Később a menetrend szerinti buszok is elmentek mellettem, jóval a hivatalos indulási idejük előtt, így esélyem sem volt. Mindegy, legalább a reggeli futásom is megvolt. Az 5 euró helyett a 2000 Ft-ot kifizettem és ittam egy hideg Kinnie-t, amitől a többieket rázta a hideg. Gyors alvás, pakolás majd reggel.

TOVÁBB>>

Málta 2012.11.01. - 7. nap - GOZO

Az utolsó teljes napunkon Málta testvérszigetére, Gozo-ra készültünk. A szokásos reggeli futás is megvolt, majd az egyenpólóban reggelizni mentünk. Ez sokaknak tetszett, meg is kérdezték, hogy mit jelent a felirat. Reggeli után a hallban gyülekeztünk, ahol a későn érkezők miatt izgultunk, mivel a busz a megbeszélt 8.30 helyett 8.15-kor már a szállodánál várt. Időben felszálltunk és a 300 méterre lévő komphoz hajtottunk, ahol le is szállítottak bennünket, mondván, hogy a busz nem megy át Gozo-ra, majd ott szállunk fel egy másik buszra. Ezért volt az a nagy izgalom, hogy 1 percet buszozhassunk!

A terminálban 45 percet vártunk a következő kompra. A komp fedélzetén napozva csodáltuk meg Comino és Cominetto szigetének látványát, a tenger által a sziklafalba vájt barlangokat és a Kék lagúna azúrkék vizét. Kikötés után tényleg ott várt a busz a kikötőben és indult a felfedezőút. Gozo látványa kicsit zöldebb és vidékiesebb, ha Málta a város, akkor Gozo a falu. Az idegenvezetőnk egy eléggé gépiesnek tűnő szöveget adott elő, ami inkább fárasztó, mint informatív volt.

Az első állomásunk a Neolitikus templom volt, amely még az egyiptomi piramisoknál és a Stonhenge-nél is idősebb. Több ilyen is található a szigeteken, ami annak tükrében, hogy elég nagyméretű kövekből áll, jelentősen felértékeli az itt élt ősök teljesítményét. A környező pálmafákról datolyát szedtünk és ettünk, Zolinak pedig magok kellettek. Innen egy konzervgyár bemutató termébe mentünk, ahol kóstolni és vásárolni is lehetett. Különleges helyi likőrök, dzsemek, sajtok, édességek voltak a kínálatban, a díszcsomagolás pedig a szemünk előtt történt.

Kóstoló után ebéd, egy olyan étteremben, ahol a kilátás a Kék lagúnára esett, ez a látvány minden pénzt megért. Az előre választott menü és a könnyű fröccs gondoskodott a feltöltődésről, bár a felszolgálás lassúsága sok időt elvett a többi programtól. A következő program az Azure Window, a Kék ablak megtekintése, amely egy boltív szerű szikla a tengerparton a sziget túlsó felén. Az erősen hullámzó tenger megmutatta, mire képes, fürdésről szó sem lehetett, de a látvány kárpótolt. A közös fotózkodásról ugyan lemaradtunk Zolival, de én is kiváló képeket készítettem az ablakról és a Gomba-szikláról is. A tengerparti sziklák is élesek, csipkések, igazi holdbéli táj, a tengert nem számítva.

A sziget fővárosába menet benéztünk a Mária templomba, ahol a jelenlegi és II. János Pál pápa is meglátogatott már. A főváros Victoria, a sziget közepén található, ahol a citadellából körbenézve láthattuk, hogy tényleg egy szigeten vagyunk. A katedrális arról híres, hogy kupolára ugyan már nem futotta, te belülről térhatású festménnyel olyan, mintha lenne kupolája. A túrát természetesen a belváros kis üzleteinek végiglátogatásával zártuk.

Az ügyes idegenvezetőnk két embert majdnem elvesztett, de a komphoz végül teljes létszámmal érkeztünk. A nap közben lenyugodott, így napozás helyett csillagnézés volt a program a hazaúton. A sötétben a tenger vészjóslóan fekete, mégis arról beszéltünk Bencével, hogy milyen poén lenne kiúszni. Végül mégis szárazon értünk partot és kemény, 5 perces gyaloglással a hajóról a hotelbe értünk, szemben a reggeli 1 órával.

TOVÁBB>>

Málta 2012.10.31. - 6. nap - MDINA

Mára hosszabb futást terveztem, így tegnaphoz hasonlóan korán indultam. A Mellieha-i strand jó célpontnak tűnt, de mivel a fürdés most elmaradt, idő előtt értem vissza. A szálloda melletti rakparton a felcsapódó hullámokat is meg tudtam nézni, mire Tündi is lejött és elindultam vele a második körre. A Riviera hotel előtti mólóra is kifutottunk, majd a kertek között a dombra felfutva tettük próbára a kitartásunkat.

Az öböl a felhős idő ellenére szép látványt nyújtott. Hogy ne legyen túl rövid a kör a Red Tower-t vettük célba, ahol egy gazdátlannak tűnő vizslát találtunk, aki annyira örült, hogy száguldva futott körbe bennünket. Miután a Gozo sziget látképét is megcsodáltuk a másik oldalról, vissza indultunk, elbúcsúzva a kutyától, amely valószínűleg a közelben parkoló autók gazdájához tartozott, lehet, hogy vadászott a tulajdonosával.

A szállodába visszaérve a reggeli közben azt beszéltük meg, hogy nem délután 2-kor, hanem már 12 órakor elindulunk Mdinába, hogy ott az óváros megtekintése után este még a Popeye falu Halloween partiját is megnézhessük. Ebben is maradtunk, de a délelőtti lazítás közben Kriszta már azzal csörgetett be, hogy 11-kor indulunk. Gábor nemsokára 11.30-as indulásra invitált, mire mi Zolcsival egyöntetűen a délutáni indulásra szavaztunk és folytattuk a lustálkodást.

Ez a nyugalom nem tartott sokáig, mert Tündi azzal csöngetett be, hogy nem 2-kor, hanem 13.20-kor indul a menedzsment: Imre és Tünde a buszmegállóban várnak. Zolcsi helyett lementem a boltba vizet venni, de mire elkészült és én is kijöttem a boltból, a busz 1 perccel korábban elment. Így esett, hogy az 5. időpont lett a jó, amikor fel tudtunk szállni a Bugibba-ba induló buszra. Itt a csatlakozásra várva felfedeztünk egy sarki kocsmát, mely a Red Lion nevet viselte és a futball-ereklyék tették egyedivé.

Mdinába már gyorsan odaértünk, ahol a várfallal körülvett óváros szűk sikátorai igazi középkori hangulatot árasztottak, szinte azt várta az ember, hogy egy lovag mikor lép elő egy sarok mögül. A Katedrálist hamar megtaláltuk, így a Valetta-i katedrális helyett itt már meg tudtuk nézni a Templomos lovagok sírjait. A sírok fedele egyben a katedrális padlója és a színes márvány-mozaik fedlapok bámulatos változatosságot mutattak. A szimbólumok sokfélesége és rejtélyessége igazán feledhetetlen és kihagyhatatlan látványt nyújtottak.

A katedrális előtt a várt ránk a csapat korábban induló fele, akik utat mutattak a híres Fontanella cukrászda felé, míg ők a börtönmúzeum izgalmait akarták megtekinteni. A cukrászda a várfalon van, ami egy igazán egyedi hangulatot ad a helynek, a kilátás a csepergő eső ellenére pazar, a világhírűnek kikiáltott csokitorta pedig a hírnevéhez méltóan fenséges volt.

Az eső csendesen szemerkélt, és akkor sem állt el, mikor visszaértünk Buggibbá-ba, ahol a délután megismert foci-sörözőben töltöttünk el egy órácskát. Kristáék kisfia, Matyi születésnapja alkalmából költött verset Orsi olvasta fel neki a telefonba, így egy pár percre az ünnepelt is köztünk volt - majdnem. A kocsma hangulata mindenkire átragadt egy kicsit, el is lazultunk, el is döntöttük, hogy a Popeye falut kihagyjuk, tekintettel az esőre és arra, hogy be is sötétedett. Talán holnap, Gozo után.

A busz innen hamar hazarepített, köszönhetően annak is, hogy ezeket az új buszokat iszonyatosan hajtják a sofőrök. A klasszikus máltai buszokat sajnos már nem látni, helyettük vannak ezek a gyorsjáratú modern járművek. A vacsora igazi kihívást jelentett a finomságok garmadával, mely után Zolcsi részesítette a hölgyeket kellemes hátmasszázsban. Amit a szobában folytatott, amiért én hálás is vagyok neki.

TOVÁBB>>

Málta 2012.10.30. - 5. nap – PARADISE BAY

Mivel tegnap nehezen indult a futás, ma úgy döntöttem, egyedül futok, annyit és abban a tempóban, ahogy nekem tetszik. Egy órával előbb is indultam, hogy amikor visszaérek, Tündivel még futhassak egy lazát. Gábor sugallatára levágtam az utat, mely így meredekebb és rosszabb is volt, de a félsziget csúcsát megcélozva talán messzebb jutok. Ez így is lett, és egy meredek sziklafalhoz értem, mely a tengerbe szakadva mesés látványt nyújtott, ráadásul a Mellieha öbölben látott halketreceket is közelről láttam.

Visszafelé újra fürjvadászokkal találkoztam, a kőfallal kerített kertek végében pedig az esővíz gyűjtő ciszternában ékszerteknőst is láttam. A szállodába érkezve Tündi már elkészült a futáshoz, így őt is elkísértem a kikötő végéhez a kilátóhoz, ahol Gozo sziget meredek partfalain visszaverődő napfényt és a hatalmas hullámokat csodáltuk meg. A kilátóban való fotózkodás után én visszatértem a szobámba, hogy a reggelihez időben odaérjek, nem úgy, mint tegnap.

Délelőtt kisütött a nap, így ideális napozós-strandolós idő lett, meg is fogott a nap, de nem csak engem. Közben megcsináltam a házi feladatomat, mely az üzletem jövőjéről szól, és Imrével is dolgoztunk kicsit az év végéig teljesítendő feladatokon. A csapat kalandvágyóbb részével a hotel mögötti sziklafal tetején a félsziget csúcsán lévő toronyhoz indultunk, hogy megtekintsük onnan a kilátást. Zolcsi papucsban indult, ami nem bizonyult alkalmasnak, így félút előtt leült a tájban gyönyörködni, mi pedig tovább kaptattunk a köves lejtőkön.

Timi kizárólag a szikla szélét találta érdekesnek, minek következtében Gabi többszörös szívrohamot volt kénytelen lábon kihordani. A sziklakertbe illő növények, a liliom, törpe nárcisz, szélfútta törpecserjék bonsai-fácskái, apró kikericsek olyan hatást keltettek, mint amikor tavasszal ébred a természet, pedig ott a nyári aszály utáni téli esők váltották ki ezt a hatást. Kis kocka kunyhókat láttunk, benne leshelyekkel, gondolom innen vadásznak a madarakra.

A radartoronyhoz érve a nap éppen nyugovóra tért és a változó színű fényekben csodálhattuk meg Gozo-tól a nyílt tengeren keresztül a környező öblöket és Mellieha városának fehér falait – narancs színben pompázva. A hatalmas szirteket embernyi széles hasadékok szabdalták, de talán kibírja addig a végleges tengerbe veszést, míg hazaérünk. Nemcsak hasadékokat, de barlangot is találtunk, ami karsztos vidéken nem is meglepő. Sötétedésre értünk haza, szerencsére Zoli is visszaért, vacsora előtt még pihenésre is jutott idő. Ez egy igazán szép, de nagyon jó kikapcsolódást nyújtó napunk volt, az étvágyunkkal nem is volt gond.

TOVÁBB>>