2013. november 7., csütörtök

2013.10.12. Szombat

2013.10.12. Szombat
Biztos
Az erdei gomba finom és tápláló étel, feltéve, ha a szedő jól ismeri a gombát. Nagyon nem kellemes, ha rossz ízű vagy mérgező gomba kerül a finom ételbe. Karesz a kislányával volt ma gombázni egy közeli erdőben, és azt tanította neki, hogy az a gomba, amelyiket nem ismerik fel, azt nem szabad összeszedni, úgy, mintha az rossz lenne. Inkább hagyjuk ott a bizonytalant, mint kipróbáljuk, milyen is a gombamérgezés.

Szalonnasütés
Karesz és kislánya ma szabadtéri programot szervezett, mivel gyönyörű, őszi idő volt, kellemes meleggel és napsütéssel. Míg a kislány lovagolt, Karesz fát vágott, tüzet rakott, és meg is sütötte az első adag szalonnát. Ez jó ötlet volt, mivel a lovaglás után a kislány igen csak megéhezett, így már lehetett is enni. A kiadós ebéd után a horgásztóból egy naphalat is fogtak, melyet átköltöztettek a kis tóba. Kellemes közös délutánt sikerült eltölteni…

Malac

A gyerekeknek játék közben nem az a legfontosabb, hogy a ruhájuk tiszta és rendes maradjon. Karesz a kislányával együtt egy ismerőssel találkozott, ahol egy hasonló korú kisfiúval együtt bevették magukat a homokozóban. Bár engedélyt kért arra, hogy letérdelhessen a homokba, Karesz ennek ellenére nem gondolta volna, hogy a kislány a végére úgy fog kinézni, mint egy dagonyázó malac. De ha így érezte jól magát, ám legyen. Egy kis kosz még nem ártott meg senkinek sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése