2013. január 9., szerda

2013.01.05. Szombat

2013.01.05. Szombat
Ajándékot ajándékba
A kötelező biztosítás intézését Karesz magára vállalta, így személyesen ment el az adatokat felvenni. Ez alkalmat adott nem csak az ismerkedésre, de arra is, hogy egyéb dolgokról is beszélgessenek. Szóba került a sógor névnapi ajándéka, ami egy pálinkakínáló lenne, erre az ügyfél megajándékozta Kareszt egy cserépfigurával, mely egy üveget cipelő szerzetest ábrázolt, mondván, úgyis meg szeretne szabadulni tőle. Ajándékot ajándékba…

Cserkelés





A vadászat sikerességét úgy is lehet növelni, hogy a vadász nem csak egyhelyben ül, hanem végig cserkeli az erdőt, vagy készít egy szórót, ahová takarmánnyal és sóval szoktatja a vadat, melyet így könnyebben elejthet. A mai vadászat során mindkét célt sikerült elérni, rá cserkelni egy bikacsapatra és találni egy ideális szóró helyet – már csak el kell kezdeni az etetést. Legközelebb már talán eredmény is lesz…

Cél és cselekvés
Karesz párja nemcsak támogatásáról biztosította őt az üzlet e sikerre vitelében, hanem azt is elmondta, hogy szeretné a saját ismeretségi körében promotálni a lehetőséget, mivel ezzel határozott céljai vannak. A jutalékból a szülők nyaralását fizetné ki. Szép cél! És mint tudjuk, cél nélkül nincs cselevés! Hajrá!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése