2013. január 24., csütörtök

2013.01.23. Szerda


2013.01.23. Szerda
Ha nem tudod, kérdezz!
Vannak olyanok, akiknek határozott elképzelésük van arról, amit szeretnének, így nem is lehet nekik elmondani azt, amit szerintünk hallaniuk kellene. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy nem tudunk minden kérdésére válaszolni, ekkor azonban jobb, ha meg sem próbálunk, hanem időt kérünk a pontos, hiteles válasz megadására. Ekkor van idő átgondolni a következő lépést és ő is elgondolkozhat azokon, amit addig hallott.

Mozgásban

Ha az ember nyugalomban van, ül vagy fekszik, a gondolatai is lelassulnak. Ha megy vagy fut, már jobban cikáznak a gondolatok. Ha autóban ül az ötletek, gondolatok csak úgy száguldanak. Karesz ezt a megfigyelést felhasználva inkább séta vagy vezetés közben (szigorúan kihangosítóval) hívja fel a legtöbb ügyfelét, így gyors és hatékony az egyeztetés. Ki lehet próbálni!

Krónikás
A futó egyesületben nem az alelnöki pozíció, hanem a krónikási feladatok adják a munka nagy részét: rendezvények események meghirdetése, visszajelzések kezelése, nyilvántartás, adminisztráció, mind olyan dolgok, amihez jól jön a számítástechnikai tudás. Karesz így legalább kamatoztathatja azt, amit valamikor még tanított is. Most a köz javára használja…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése