2013. február 11., hétfő

2013.02.09. Szombat


2013.02.09. Szombat
Szülinap

Karesz ma reggel nem kevés időt és fáradtságot áldozott arra, hogy anyukájának egy kő-mozsárt találjon születésnapjára. Még jó, hogy közben megtudta a testvérétől, hogy mozsár már van, viszont egy csokor virágnak anyu biztosan jobban örülne. Érdemes kérdezősködni!

Rég elfeledett
Egy régi, jó kapcsolat felelevenítése nem csak azért lehet hasznos, mert a jövőbeni együttműködés alapjai már megvannak, hanem mert az esetleges régi adósságokat is törleszteni lehet. És milyen jó, ha az embernek tartoznak és ezt számon is tartják! Mert nem ez a jellemző…

Ajánlás
Akihez nem lehet eljutni direkt módon, ahhoz meg kell próbálni ajánlás segítségével. Hogy ez milyen jól működik, bizonyítja Karesz mai esete is, amikor anyukája régi kollégájához jutott el úgy, hogy eredetileg szkeptikusan és ódzkodva fogadta. Ez hamarosan átfordult, hiszen a bemutatott megoldások a sokat tapasztalt pénzügyi szakembert is meggyőzték. Ráadásul mindjárt egy házaspár vett részt a beszélgetésen, ami az első eset Karesz praxisában. Az eredmény pedig: siker!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése