2013. augusztus 6., kedd

2013.07.24. Szerda

2013.07.24. Szerda
Három csapás
Karesz ma Budapesten tárgyal régi iskolatársakkal és egy rokonával. Ez már magában is örvendetes, hogy egy napra ennyi tárgyalást be tudott iktatni, de külön külön is élmény volt mindegyik tárgyalás.

Első
Egy hölggyel ebédelt együtt, aki egyetemi évfolyamtársa volt, egy nagyon kellemes étteremben, ahol házias ízekkel kényeztették magukat. Közben természetesen szó volt a gyerekekről, a sportról, majd a legvégén arról, ki mit dolgozik. Így Karesz mindjárt kapott is egy felkérést, hogy nézze át a hölgy jelenlegi portfolióját.

Második
Ebéd után egy kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó tanácsadóval találkozott,  aki a tárgyalásról elkésett, így nem is maradt elég idő a részletekre, de ebből is előnyt tudott faragni, hiszen szinte mindent megtudott a partnere cégéről, a magáéról pedig csak keveset árult el, így később lehet folytatni…

Harmadik

Érdekes szituáció, hogy Karesz az unokatestvérével, aki egy sarokra lakik a szüleitől csak a fővárosban tud összefutni. Persze azért, mert pár éve már ő is ott él. Ő teljesen nyitott volt, hiszen nemrég megijedt az élete és egészsége kapcsán, és az ijedtség okán megoldásokat keresett. Ebből lesz is megoldás, talán több is, hiszen a párja éppen lehetőségeket keres…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése