2013.07.27. Szombat
Rekord
A mai triatlon verseny első számát, a 3,8 km-es úszást Karesz
teljesítette 1 óra 44 perc 36 másodperc alatt, ami sokkal jobb, mint a tavalyi
eredmény. Ezzel az idővel jó esélyt adott a következő váltótársának, a
kerékpárosnak. Ráadásul még jól is esett az úszás…
Van megoldás

A váltóban történő indulás egy versenyen a részvételről
szól, nem a győzelemről, hiszen győztes csak az egyéni első három helyezett
lehet. Ezért aztán bármilyen hátráltató tényező csak múló kellemetlenség és nem
az esélyek elvesztése. Karesz párja ugyan defektet kapott a kerékpárjával, de
volt cserejármű, így sikeresen végigtekerte a távot. Az utolsó negyedben még a
bicaját is visszakapta. Ehhez kellett Karesz segítsége is, aki a javítást a
lehető leggyorsabban megoldotta. Mindenre van megoldás, ha akarjuk…
Vizes póló verseny

A mai hőmérséklet nem maradt el az előző napoktól, így nem meglepő
módon a verseny résztvevőinek leginkább a meleggel kellett megküzdeniük. Karesz
nem csak a hűs és kellemes úszásban, de a futásban is részt vett, a legnagyobb
délutáni melegben. Ez egyedül úgy volt elviselhető, hogy folyamatosan locsolta
magát vízzel, a vizes póló pedig kellemesen hűtötte. Így már egészen
elviselhető volt az idő, így már jó időt tudott futni. A végére még ereje is
annyi maradt, hogy a szurkolásban is résztett, bíztatva a többieket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése