2013. augusztus 20., kedd

2013.08.13. Kedd

2013.08.13. Kedd
Ajánlás
Üzletet kötni azzal a legkönnyebb, akit jól ismer az ember, de egy közös ismerős ajánlása sokat lendít a dolgon. Karesz ma olyan emberrel tárgyalt, akiről úgy gondolta,hogy ismeri, de csak a név volt azonos. Az ajánlás viszont igaz volt, így sikerült megállapodni. Ez is mutatja, hogy milyen nagy az ajánlás ereje.

Tervezhető
Egyre többek számára nyilvánvaló, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem fenntartható, hiszen egyre több az idős, de a fiatalok, azaz az aktív, járulékfizetők száma csökken. Egy olyan rendszer, melyben mindenki saját részére oldhatja meg ezt a problémát, ráadásul nem megterhelő és kiszámítható módon, nyilván sokak érdeklődésére tarthat számot. Karesz ma ezzel a megoldással szembesült és megértett valamit: ez egy hatalmas lehetőség, mint az egyén, mint azok számára, akik eljuttatják ezt a megoldást az emberek számára.

Felkínálva
Kínáld fel a lehetőséget, de ne erőltesd! Így mondta Strahowitz, és ennek szellemében Karesz ma egy pénzügyi területen dolgozó ismerősének kínálta fel az együttműködés lehetőségét. Győzködhette volna és szidhatta volna a konkurenciát, de inkább egyetértett a partnerével. És ez jó stratégiának bizonyult…

Együttműködés

Állítólag egy embernek egy éven belül 4-5 napon keresztül van nyitva az ablaka arra, hogy elfogadjon egy változást, egy új lehetőséget. Karesz barátja most jutott el erre a pontra,és ezt meg is fogalmazta. Az, hogy Karesz eddig várt, megint kifizetődőnek bizonyult. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése