2013. augusztus 20., kedd

2013.08.17. Szombat

2013.08.17. Szombat
Jó pont
Karesz ma végre, első alkalommal meglátogatta a párját az otthonában és találkozott a húgával és a szüleivel. A húga kicsit zavarban volt és ezt nem is titkolta túl jól. A nagyszülei viszont nagyon közvetlenek és érdeklődők voltak, úgy tűnik, sikerült is rájuk jó benyomást tenni. A szülők ugyan nem voltak otthon, de ilyen előzmények után már jó eséllyel sikerülhet számukra is a bemutatkozás. Eljön annak is az ideje.

Csapatmunka

A Zorall Sörolimpia idén a 6. alkalommal kerül megrendezésre, melyből Karesz eddig 4 alkalommal vett részt. A csapatjátékot viszont 2 alkalommal meg is nyerte és egyszer 3. helyezett lett a csapatával. A sátor helyének keresése közben kivel találkozott? Azzal a sráccal, akivel eddig minden alkalommal egy csapatban játszottak. Ezek szerint újra összeállhat a győztes csapat?

A szakma csúcsa
Emberekkel dolgozni minden szakma csúcsa, aki ezt jól csinálja, annakvan esélye arra, hogy abba az 5%-ba kerüljön, akik valódi siker és egzisztenciát érnek el. Karesz ma a Balatonon találkozott a régi szponzorával, akivel igazán jót beszélgettek a szakma rejtelmeiről. Mindezt annak ellenére, hogy nem is egy üzletágban dolgoznak. A végére persze megállapodtak,hogy mindkettejüknek szüksége van arra a megoldásra, amit csak a másik tud kínálni…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése