2013.07.16. Kedd
Felfelé
Karesz már megfogadta, hogy ezentúl hanyagolja azokat a
jelölteket, akik „nem engedhetik meg maguknak” azt, hogy egyszer anyagi
biztonságban éljenek és azokra koncentrál, akik a saját szintjének megfelelő
vagy magasabb szinten élnek. Nekik nem kérdés, hogy képesek és akarnak tenni a
jövőjük érdekében, így rájuk érdemes időt fordítani. Karesz ezért ma is olyan
cégnél volt, ahol már érdemes tárgyalni.
Van másik
A piac független szereplőjeként Karesz cége a legtöbb
esetben tud jobb megoldást annál, ami éppen az ügyfélnek van. Ez egy kockázati
terméknél, amely bármikor felmondható – nagy előny, hiszen a cserével veszteni
nem lehet, csak nyerni. Karesz egyik ügyfele ma megkérte őt, nézze át, mit
tudna javasolna régi kötvénye helyett.
Csapikapi
Karesz igyekszik megszolgálni azt a bizalmat, hogy őt
ruházták fel a női Ironman váltó csapatkapitányi tisztségével, ezért ma
másodszor hívta össze a tagokat, hogy minden kérdést tisztázzanak. Szerencsére
túl sok kérdés nem maradt már, így kellemes beszélgetéssel és a tapasztalatok
megbeszélésével telt az idő.
Kölcsönös
Aki szívességet kér, az tudja, hogy viszonzás kérése esetén
nem mondhat nemet. Karesz ezt ki is használja, de nem direkt módon a
szerződéskötéshez, csak az időpont egyeztetésben. Egy óra beszélgetés nem nagy
ár azért, hogy valaki új információhoz juthasson, sőt, mivel ez az ő érdeke,
ilyen trükkökre nem is lenne szükség. De ha nem tudja, hogy ez neki jó, akkor jól
jön egy kis rásegítés… Ma egy munkaerő közvetítéssel érte el Karesz azt, hogy
legközelebb ő kapjon időpontot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése