2013. március 5., kedd

2013.02.25. Hétfő


2013.02.25. Hétfő
Még időben
Az éves hulladék bevallás határideje márciusban van. Ezt Karesz is így tudta. Azonban nem mindegy, hogy az elején vagy a végén. Ma egy adatszolgáltatás során rádöbbent, hogy bizony csak 4 napja maradt arra,. Amire egy teljes hónapot szánt volna. Ez a felismerés még időben jött, de majdnem az utolsó pillanatban.

Vadfeldolgozás
A tegnap kapott fél vadmalac feldolgozáséra csak ma került sor, szerencsére az éjszaka hideg volt, mely jól tartósította a húst. Ebből lehet sültnek való, egyben sült pecsenyének, levesnek és pörköltnek való is, tehát változatosan készíthető el ez az alapanyag. Csak el kell csomagolni kis csomagokba. Ebben már Karesz párja is segített. A végeredmény pedig több lett, mint 10 kg. Ebből már lehet vendéget látni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése