2013. március 31., vasárnap

2013.03.30. Szombat


2013.03.30. Szombat
Senkit nem hagyunk hátra
A közös futás lényege, hogy azok, akik egyedül nehezen szánják rá magukat a futásra, vagy a rendszeres futásra, vagy éppen a hosszabb távokra, az is kapjon egy kis inspirációt a vele együtt futóktól. És ha már együtt futnak, akkor nem lenne ildomos, ha a lassabb futót magára hagynák. Karesz is pontosan ezért ment el a mai hosszú futásra Petörke és Bánya között, és nagyon jó volt megtapasztalnia, hogy biztatták, bátorították, így nem kellett egyedül célba érnie. Így sikerült alig több 2 óra alatt teljesíteni a 19 km-es távot. Szép volt!

Pozitív elhatározás
Karesz már az elmúlt évben elhatározta, hogy miután az előző évben már teljesítette a maratoni távot, bevállalja az Ironman/triatlon teljesítését. Ebből azonban a térdsérülése miatt nem lett semmi, azaz csak egy váltóban teljesített úszásszámmal vett részt az egyéni teljesítés helyett. Az idei teljesítéshez a futásedzéseken túl az úszásra és legfőképpen a kerékpározásra kell nagy hangsúlyt fektetni. El is határozta, hogy az úszás edzést elkezdi, nam csak a felkészülés, hanem az egyre gyakoribb hátfájásai miatt is. Az úszáshoz ma kapott olyan segítséget, amit ha kihasznál, fel tud készülni az úszásra. Ezt érdemes kihasználni…

Pihenőnap
Miután a majd’ félmaratonnyi futás után Karesz kellőképpen elfáradt, sürgős dolga pedig a húsvéti ünnepek előtt nem akadt, pihenőnapot szavazott meg magának. Ennek jegyében a filmnézés és olvasáson túl csak az evés-ivás miatt kelt fel, és nagyokat szundított. Kell is ez a hajtós hétköznapok és a fárasztó edzés után. Egészségére!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése