2013. március 22., péntek

2013.03.13. Szerda


2013.03.13. Szerda
Utolsó simítás
Hivatalos szervnek adatot szolgáltatni nem lehet csak hasraütésre bemondott vagy innen-onnan összekapart anyagokból. Csak megbízható, ellenőrzött forrásból, amit a szakterület vezetői is kontrollálnak. Így nem fordulhat az elő, hogy a téves adatszolgáltatás miatt később előveszik az embert. Karesz is körültekintően járt el, egyszerűen csak következetesen ugyanazt az adatbázist használva, azt aktualizálva szó sem lehet tévedésről. Ha van egy jó, karbantartott dokumentáció. És Karesznak van…

Ígéret szerint
Az ígéretet jobb minél előbb beváltani, mert ha sokat késlekedünk, még a fejünkre olvassák, hogy felelőtlenek voltunk. Karesz ezt nem engedheti meg magának, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy az ígért tenyésztojásokat beszerezze az egyik ügyfelének. Végül akkora választékkal találkozott, amire maga sem számított. Ráadásul annak is elküldte, akiről tudott volt, hogy rajong a különleges tyúkfajtákért, így ő is rendelt belőlük. És még ígérni sem kellett…

Újrahasznosítás
Karesz szüleinél a kertben rendszeresen nagy mennyiségű zöldhulladék keletkezik, ehhez jön még a tyúkok trágyája is. Ez sokszor elég kezelhetetlen, mert vagy túl sok egyszerre, vagy kezelés nélkül csak a legyeket és a bűzt termeli. Erre jó megoldás a komposztálás, amihez viszont komposztáló kell. Ez lehet bármilyen lyukacsos oldalfalú láda, melynek boltban kapható verziói vagy túl kicsik, vagy túl drágák. Erre ma jött az ihlet, miszerint az oldalfalak lehetnének egyszer használatos raklapokból, mely könnyen felállítható, környezetbarát, jól néz ki és olcsó. Négyet egy csapásra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése