2013. március 21., csütörtök

2013.03.11. Hétfő


2013.03.11. Hétfő
Szakmába vág
Iskolás korban a legjobb megtanulni, hogy a környezet védelméért mindenki tehet azzal, ha a háztartási hulladékot szelektív módon gyűjti. Karesz párja a tanítási gyakorlatának témájául ezt választotta, és ebben Karesz tud is neki segíteni, hiszen a szakmájába vág.

A mese folytatódik
Ha a jó dolgok híre úgy terjed, mint a futótűz, akkor nincs más hátra, öntsünk olajat a tűzre. Karesz ennek szellemében minden ügyfelének felajánlja, hogy a további ajánlásokért cserébe a jutalékból is részesedést ad. Nem mintha erre szükség lenne, hiszen a jó dolgokat az emberek maguktól is továbbadják, de ez a gesztus elősegíti azt, hogy ne csak szándékkal, de tettekkel is segítsék az előnyös megoldások terjesztését. Így fordulhatott elő, hogy Karesz már a már a harmadik mélységbe megy tárgyalni, olyanokhoz, akiket csak három ajánlón keresztül ismert meg.

Szemetelés
Karesz párja a holnapi napon tartja a környezetvédelmi témájú óráját, és ehhez szemléltető eszközökre van szükség. Mivel a kisebb gyerekek jobban szeretik a színes, megfogható, csörgő-zörgő dolgokat, mint egy kivetített képet vagy egy előadást, ezért tisztított és megfelelően összeválogatott háztartási hulladékok szelektálása (papír, üveg, műanyag palack) lesz a feladat. Ehhez Karesz biztosította a különböző hulladékokat, melyeket megfelelő tisztítás után gyűjtöttek egy nagy zsákba. A gyakorlatban is elvégzett tevékenység biztosan maradandó emlék lesz a kisdiákoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése